Fényes és matt fólia
A Prospektus nyomda már több mint 15 éve foglalkozik különféle felületnemesítési eljárások alkalmazásával, ezek közül is a legrégebben a fényes, matt, karcálló matt és Soft Touch fóliák laminálásával. A felhordott fólia 20–25 mikron vastagságú, amelyet nagy nyomással a hordozó (jellemzően papír) felületére préselünk. A végeredmény egy kellemes tapintású, magas fényű felület (fényes fólia esetén), amely ellenáll a mechanikai sérüléseknek.
A matt fóliák alkalmazásával egy bársonyos felületet kapunk, amelyen az ujjlenyomatok is kevésbé látszanak meg, így azt igényesebb kiadványokhoz ajánljuk.
Metalizált fólia
A Prospektus nyomda magas szintű innovációja nyomán olyan technológiákkal áll ügyfelei rendelkezésére, amellyel képes a legegyedibb igények kielégítésére is. Ilyen technológia az UV nyomtatás is, amelyet a Prospektus nyomda vezetett be elsőként Magyarországon. Ezen technológiát a Heidelberg CD-74 nyomógépünk reprezentálja, amelyen UV fény világítja meg az alkalmazott nyomathordozót, aminek hatására a festékben láncreakció játszódik le, és a festék pillanatszerűen polimerizálódik. Ennek köszönhetően a gép, tetszőleges műanyag alapú nyomathordozók és metalizált felületek nyomtatására is alkalmas!
A metalizált nyomathordozó egy papíralapú hordozóra felhordott fémgőzölt fólia, amelynek megnyomtatásával a grafikák igazán egyedi fémes hatását érjük el. A kialakult felület vízálló képességgel rendelkezik.
A metalizált felületek fedő fehér és color színekkel történő nyomtatása, valamint ezek effekt lakkos kombinálásával a felületek látványának végtelen variálása áll rendelkezésre. Ezt tovább lehet fokozni a meleg prégelés és a vakdomborítás adta lehetőségekkel.
Elő- és utóprégelés
A Prospektus nyomda a prégelés / kasírozás területén is a legmodernebb technológiát alkalmazza, amelyet egy KAMA ProCut 76 prezentál. A berendezés a hotfoil technológiának köszönhetően kiváló minőségben képes a felületek prégelésére. A prégelés alkalmazható végső felületnemesítési eljárásként is, azonban lehetőség van a nyomtatást megelőzően, előprégelni a nyomathordozó bizonyos területeit, így igazán egyedi hatások is elérhetőek. Előprégelésnél ezüst fóliával megnyomtatjuk a nyomatlan papírt, kartont vagy műanyagot, majd e fölé nyomtatunk UV ofszet festékkel. Ennek eredménye egy különleges, meglepő felület, mely hatása tovább fokozható effekt-lakkozással, domborozással. A technológiában rejlő lehetőségek kiaknázásának érdekében konzultáljon kollégáinkkal!
Domborítás
A Prospektus nyomda alapfilozófiája szerint igyekszik partnerei igényeit alvállalkozó bevonása nélkül kielégíteni. Ezen filozófia érvényesülésekként 2011-ben megvásárlásra került egy KAMA ProCut 76 típusú berendezés, amely a mai kor minden kihívásának eleget tesz. A berendezés egy speciális szerszám segítségével alkalmas papír vagy karton alapú hordozók domborítására. A domborítás magassága kb. 1-2 mm. A domborítást kiegészítő eljárásként is alkalmazzák egy már fóliázott vagy prégelt felületen, tovább növelve annak különlegességét.
Stancolás
A Prospektus nyomda alapfilozófiája szerint igyekszik partnerei igényeit alvállalkozó bevonása nélkül kielégíteni. Ezen filozófia érvényesülésekként 2011-ben megvásárlásra került egy KAMA ProCut 76 típusú berendezés, amely a mai kor minden kihívásának eleget tesz.
A berendezés egy speciális szerszám segítségével alkalmas papír, karton vagy akár műanyag alapú hordozók stancolására / kivágására. Ezen művelet segítségével képesek vagyunk speciális formák, alakzatok kivágására is. Dosszié vagy faltkarton doboz igénye esetén, számos megoldásunk közül választhatja ki az Önnek leginkább megfelelőt.
Dobozragasztás
A 2012-ben beszerzésre került dobozragasztó berendezésünkkel képesek vagyunk 1-2-3 pontos dobozok ragasztására nagy hatékonysággal. A faltkarton dobozok hajtogatása és ragasztása során szigorú minőségellenőrzést alkalmazunk. Rendelkezünk automata minőségellenőrzési rendszerekkel is.